14.Fejezet

Több,mint egy hónapja történt a tragédia...,de még mindig nem akarom elhinni...
-Biztos csak boltba ment Tom,vagy ott alszik valamelyik haverjánál...Niall kérlek mondd meg anyának,hogy így van...!-kezdtem el sírni ebéd közben...Niall aggódva anyára nézett,majd rám...felállt az asztaltól,majd magához szorított...
-Sajnálom Lea...-szorított erősebben magához...zokogtam...Nem tudtam uralkodni magamon...Niall felhívta Louist és Jayt,akik rögtön átjöttek...Jay anyát,Louis meg engem szorított magához...Ebéd után Louis beszélni akart velem,így felmentünk a szobámba...

*Louis szemszöge*

-Lea ülj le kérlek...-mutattam az ágyára,majd leguggoltam elé...-Tudom,hogy nehéz feldolgozni,hogy Tom nincs közöttünk,és ne mond,hogy nem tudom,mert igenis tudom...legjobb barátomat veszítettem el a személyében...-a könnyeim elkezdtek hullani...-de értsd meg ,hogy ha csak bezárkózol a szobádba Tomra várva,akkor előbb-utóbb meg fogsz őrülni...A másik...-tettem a kezemet a térdére...-Anne már csak rád számíthat...és hidd el...ezzel csak még nagyobb fájdalmat okozol neki...úgy őszintén...mikor mondtad neki utoljára,hogy szereted?!-néztem rá sírva az előttem ülő lányra,aki halkan zokogott...-Lea...a kedvemért...nem azt mondom,hogy felejtsd el Tomot,mert tudom,hogy lehetetlen...csak légyszíves ne kínozd magadat...oké?!-két kezem közé fogtam az arcát,majd zokogva bólogatni kezdett,mire én magamhoz szorítottam...-Lea...nyugi...-simogattam a hátát...Amikor láttam,hogy lenyugodott elindultunk a nappali felé...

*Lea szemszöge*

-Jól vagy?!-jött mellém Niall...nem válaszoltam,csak az asztalnál ülő anyát néztem...Keservesen sírt...Nem bírtam tovább,oda kellett mennem hozzá...-Szeretlek...-öleltem át szorosan...,mire ő még jobban elkezdett sírni...
-Én is téged Lea...-szólalt meg el-elcsukló hangon anya...csak akkor engedtem el,amikor már lenyugodott...Délután először mentünk ki úgy a temetőbe,hogy nincs senki velünk,csak mi ketten...Végignéztem a rózsákon,majd a sírfeliratára tévedt a szemem...Tom Parker 1991-2011...fájdalmasan végighúztam a nevén a kezemet,majd elindultam anya után...Otthon,már egy kicsit jobban éreztem magam,miután meglátogattuk Tomot...Ugyanezt bírtam leolvasni anya arcáról...Estére áthívtuk a fiúkat vacsorára,ugyanis több,mint egy hónapja nem találkoztam velük,csak Niallel és Louissal...

*Csengettek*

-Nyitom!-kiáltottam fel.
-LEA!-ugrottak mindannyian a nyakamba,mire én elnevettem magamat.
-Sziasztok!-szorítottam őket magamhoz...-na gyertek be...-mondtam nekik,majd becsuktam az ajtót...Louis és Niall lemaradtak a többiektől...
-Boldogan látjuk,és halljuk,hogy végre mosolyogtál...-ölelt meg Louis...,Niall csak mosolyogva odalépett hozzám és megcsókolt...