12.Fejezet

Nem szokásom kis bevezetőt írni-és nem is lesz-...Csak szeretném ajánlani,hogy hallgassátok közben ezt a számot : http://www.youtube.com/watch?v=HzC2-GJu1Q8&feature=bf_next&list=PLD9742EAE1B9DFD6F&lf=bf_play Jó olvasást! x

*Pár hónappal később*

Eltelt 4 hónap azóta,hogy megismerkedtem Niallel...Ez a négy hónap alatt sok minden megváltozott az életemben...anya és apa elváltak...apával azóta sem tartom a kapcsolatot...Emma 1 hónapja elköltözött Amerikába...viszont történtek jó dolgok is...a válásnak köszönhetően nagyon jóban lettem a bátyámmal...Lisa...Lisáról az ötödik szülinapja óta nem hallottam,ugyanis ő apához ragaszkodott...Anyának úgy éreztem,hogy már csak én és Tom tudunk segíteni...pozitív dolog az,hogy miután Emma elköltözött,Louis nagyon összetört,mert kiderült,hogy fülig szerelmes volt belé,viszont így sokkal jobban összekovácsolódtunk Louissal...,már ha lehetett ennél jobban...A gondolkodásomat egy kéz zavarta meg...
-Lea...figyelj már...most mondják ki,hogy ki jutott tovább a fináléba...-mondta Tom,majd idegesen visszafordult a színpad felé...
-És akik továbbjutottak a holnapi fináléba...-direkt húzta az időt a műsorvezető...-Az nem más,mint...
-Istenem bökd már ki...-szólaltam meg remegő hangon...
-Matt és Rebecca...-ordított bele a mikrofonba...-A verseny véget ért a One Direction számára...most nézzük meg a legvidámabb és legszebb pillanataikat...-miközben néztük a kis videót,a könnyeim elkezdtek folyni...
-Húgi...-ölelt meg Tom...-nyugi...-mosolyodott el...
-Fiúk...mit fogtok most tenni?!
-Egy teljesen biztos...A One Direction nem fog feloszlani...-mosolyogva mondta a mikrofonba Lou,de látszódott az arcán,hogy ahogy lelép a színpadról el fogja magát sírni...
-Gondolom a rajongóknak és a családotoknak köszönitek a támogatást...-szólalt meg mosolyogva a műsorvezető.
-Én másnak is...-vette el tőle a mikrofont Niall...-A legjobban a barátnőmnek köszönöm,hiszen neki sem úgy alakult az élete,ez a négy hónap alatt,ahogyan kellett volna,viszont ő erős maradt,és támogatott...és nem csak engem,hanem az egész bandát...-szólalt meg Niall el-el csukló hangon,majd rám nézett...teljesen elérzékenyültem...-na meg persze a tesója Tom is...-mosolyodott el mellettem Tom,majd állva megtapsoltuk a fiúkat...Miután vége lett,gyorsan a fiúk öltözője felé vettük az irányt...
-Lea!Tom!-jött oda hozzánk sírva Louis...
-Ajj nagyfiú...gyere ide!-öleltem meg.-Nincs semmi baj!-simogattam a hátát...
-Lea...add Louist...innentől átveszem...inkább az uradat vedd kezelésbe...enyhén ő is ki van borulva...-mondta Tom,majd egy puszit nyomott a fejemre.
-Niall!-szólaltam meg aggódva,majd tekintetemet a sarokban síró fiúra szegeztem...-Niall...kérlek...nézz rám!-ültem le mellé...Az említett személy lassan rám nézett a pirosra kisírt szemeivel...
-Sajnálom Lea...-nézett rám könnyes szemekkel.
-Niall...mit?!-néztem rá értetlenkedve.
-Hogy te támogattál...én meg még megnyerni sem voltam képes...-hajtotta le a fejét...
-Na gyere...-fogtam meg a karjánál fogva,majd Tom elé léptem...-elmegyek Niallel sétálni...oké?!-néztem rá mosolyogva.
-Persze...,én meg meglátogatom Gracet...-mondta egy nagy mosoly kíséretében...-ne vigyelek el titeket...?!Kocsival vagyok...-nézett ránk kérdően...
-Nem...nem kell...-öleltem magamhoz szorosan Tomot...-Szeretlek,te vagy a világ legjobb tesója...-suttogtam a mellkasába,majd éreztem,hogy erősebben szorít magához...
-Én is téged húgi...-mosolyodott el,majd adott egy puszit az arcomra...
-Na sziasztok...-köszöntünk egyszerre,majd Tom elindult a velünk ellentétes irányban lévő parkolóhoz...Niallel mikor odaértünk a parkba kerestünk egy csendes kis eldugott helyet...
-Te mindent beleadtál...nem a te hibád...sőt nem is a fiúké...-törtem meg a köztünk lévő csendet...
-De...-nem hagytam,hogy végigmondja...megcsókoltam...mikor elváltak az ajkaink egy halvány mosolyt küldött felém...
-Remélem érthető voltam...-mosolyogtam rá...Körülbelül még 2 órán keresztül beszélgethettünk,majd megcsörrent a telefonom...-ismeretlen szám...-nézegettem a kijelzőjét...
-Add ide...-mosolyodott el Niall...-Hallo?!Nem,én a barátja vagyok...Hogy mi?!-hirtelen Niall arcáról lefagyott a mosoly,egy-két könnycseppet véltem felfedezni az arcán...-Igen...persze...-indulunk...viszlát!-majd lerakta.
-Mi...mi történt?!-néztem rá remegő ajkakkal mire ő csak magához szorított erősen...
-Ne félj...itt vagyok melletted...-suttogta a hajamba...,majd mondta,hogy maradjak itt,mindjárt értem jön Louissal...Egy-két perc múlva,már Louis autójában ültünk...,Louis arcán látszódott,hogy ő is tudja,hogy mi történt...
-Kérlek...-kezdtem el sírni...-mondjátok el mi történt...-már nem is sírtam,hanem zokogtam,mire Niall magához szorított...Egy öt perc múlva London legforgalmasabb kereszteződéséhez értünk...Louis leállította az autót,és a fejét a szirénázó mentők és rendőrök felé fordította,majd rá egy percre rám nézett könnyes szemekkel,majd kiszállt...Niallel mi is követtük a példáját...Ahogy közelítettünk a villogó járművek felé,egyre jobban remegtem az idegességtől...Majd mikor alig voltunk pár lépésre a totálisan összeroncsolódott autótól,megláttam a rendszámtábláját...-Ne...-nyögtem ki halkan...-az nem lehet...-kezdtek el folyni a könnyeim,majd megláttam a földön fekvő holttestet...Tiszta erőből kitéptem a karom Niall kezei közül,majd a meredt test mellé térdeltem...beigazolódott a félelmem...Tom volt az...-TOM!-ordítottam fel,majd a vállainál fogva kezdtem ráncigálni...-Ébredj fel!Ez rossz vicc!HALLOD?!Nem hagyhatsz itt...!Szükségem van rád!-egyre jobban zokogtam...Niall többször elpróbált onnan vinni,de feladta,majd sírva mellém ült,ahogyan Louis is...Nem akartam elhinni...a bátyám,akit imádtam,holtan feküdt előttem...Hirtelen anya hangját fedeztem fel...Tom másik oldalára letérdelt,majd csendben zokogni kezdett...Végem...ennyi...öljetek meg...Még öt percig ott zokogtam a halott bátyám testén,majd Niall arrébb vitt,Tomot pedig letakarták...